Kedves Olvasó!
Olvasok. Amit nagyon szeretek. Végre rászántam magam, hogy elolvassam Coelho zarándoklatát. Évek óta megvan a könyv, de csak most lettem elég érett egy ilyen hosszú úthoz.
Egyébként Paulo Coelho a kedvenc íróm! Imádom a könyveit. Az alkimistával kezdtem, de azóta szinte az összes műve megvan, egy külön polcon sorakoznak. Ajánlani tudom mindenkinek, hogy legalább egy Coelho-könyvet olvason el! De az ő műveihez idő kell. El kell mélyülni az írásaiban, és csak akkor fogjuk igazán érteni a lényegét. Megtanít hinni, segít megtalálni személyes történetünket, és segít értékelni az élet apró csodáit!
“Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt, mi lesz ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát. És azt gondolta: “Csapdát állítok neki.Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.” A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta barátnőinek, akik azt mondták: “Neked aztán mindened megvan.” De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját. Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra,a mikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje. A madár nélkül az ő élete is elvesztett értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. “Miért jöttél?”- kérdezte a halált. “Hogy újra együtt repülhess a madaraddal”- felelte a halál. ” Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám volna szükséged, hogy újra találkozhass vele.”
Paulo Coelho: Tizenegy perc (részlet)
Kellemes hétvégét kívánok!
Üdv.: Huncutka
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: