Tulajdonképpen boldog vagyok! Párkapcsolatban élek, egyetemre járok, dolgozok, szerető családom van! De mégis keresem önmagam. Nem vagyok benne biztos, hogy jó pályát választottam magamnak. Felnézek azokra az emberekre, akik azt csinálják, amit szeretnek, ami a hobbyuk is egyben. Ők szerencsések. Az a baj velem, hogy nem tudom mi lenne a legmegfelelőbb szakma nekem. Sokáig érdekelt a színészet, de túl gyáva voltam hozzá, aztán az újságírás, ami egyszerűen csak elszállt… és végül a paragrafusok világában kötöttem ki. Tetszik a kosztüm, meg a tisztelet, és a tudás birtoklása iránti vágy, de nem érzem azt, hogy valóban boldog leszek majd a munkámban. Megéri ennyit tanulni azért, hogy utána ne élvezzem azt, amit csinálok?! Hiszen mi a jó a jogban? Csupa jogszabály, amit meg kell tanulni és a végén úgyis a complexből fogom kikeresni őket. Persze szívesen lennék csini ügyvédnő, aki kizárólag jó embereket képvisel és sorra nyeri meg a tárgyalásokat. De azt hiszem a valóság távol áll Doktor Szöszi világától. Itt vagyok a magam másod évével, két hét és vizsgaidőszak, én pedig még nem tanultam szinte semmit se. Nehéz ez így! Munka mellett. Napi nyolc óra munka… este hazaérek, eszek, fürdök és alszok. Hétvégén pedig örülök, hogy végre otthon vagyok és főzök, mosok, takarítok. Már az összes vizsgám eltoltam januárba. Kicsit kétségbe vagyok esve! Menni fog ez nekem? Meg tudom csináli? Vagy egyáltalán, meg akarom én ezt csinálni? Mindig tudtam, hogy többre vagyok képes önmagamnál. Sokan nem hittek bennem, de hittem önmagamban és sikerült is elvégeznem az első kemény évet a jogi pályán. De azóta sok minden változott. Dolgozó ember lettem, a szürke, fáradt hétköznapokkal. Menni fog így is?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: