Válasz

 Kedves Rózsaszínűen Reális!

Inkább itt válaszolok, mert elég sokat szeretnék írni.

Akkor kezdem az elején. Én sose voltam az a nagyvilági lány. Inkább az az otthonülő típus voltam/vagyok, aki szívesebben tölti az estét otthon, egy jó filmmel, vagy egy őszinte beszélgetéssel, mint mondjuk egy szórakozóhelyen. És, ha már a szórakozásnál tartunk. Számomra inkább a mozi vagy színház a nyerő, vagy egy nyugis beülős hely, kellemes zenével. De semmiképpen se a diszkók világa. A zenei izlésem elég vegyes, hangulattól függ, olykor éjjel-nappal musicaleket hallgatok, máskor Kaukázust, megint máskor pedig jöhet minden, ami a Rádióban megy. Engem a dalokban mindig az érzelem fogott meg, mindig látom egy dalnak a lelkét. Olyan ember vagyok, aki tele van érzésekkel. Imádom a drámákat. Akár százszor is meg tudnám nézni a Moulin Rouge-t, Az ébredéseket, a Ha a férfi igazán szeret című filmet és még sorolhatnám. Egyik se végződik happy enddel (na jó az utólsó igen), de tele vannak emberi érzéssel, fájdalommal és boldogsággal. De emelett szeretem az igazi szerelmi történeteket is. És sokszor vágyok rá, hogy bárcsak velem is ez történne, bárcsak az én kapcsolatomban is ennyi érzelem lenne. Például itt van a Séta a múltba című film, a fiú mindent megtett a lányért, annyira szerette. Tudom, hogy csak egy film, és mese az egész, talán ez az igazi szerelem. Szeretek írogatni, szeretek kirándulgatni. De nem vagyok oda az extrém dolgokért.

És akkor jöjjön Mr. Big. Mielőtt összejöttünk igazi Don Juan volt. Pontosan nem tudom ugyan, hogy hány lányhoz volt köze, de az biztos, hogy egy kezem nem lenne elég rá, hogy megszámoljam őket. Állandóan bulizni járt, éjjel-nappal csajozott, nem vetette meg az alkoholt sem, imádta az extrém dolgokat (bungee jumping…). Olyan igazi rosszfiú volt, olyan akitől minden szülő óvni kívánja gyermekét. Aztán elkezdett engem is fűzni, nem volt nehéz mivel szomszédok vagyunk. Én persze mindig nemet mondtam neki, nem találkoztam vele. Aztán az egyik barátnőmnek nagyon megtetszett. Félve intettem főle, hiszen láttam, hogy csak szórakozik minden lánnyal. De Big továbbra is engem akart, sőt egyszer éjszaka fel is hívott telefonon (kb. egy év kérlelés után), ittas állapotban, hogy ő szerelmes belém. Jót mosolyogtam rajta. Aztán egyre inkább az motoszkált a fejemben, hogy mi van, ha tényleg igazat mond. Mint már korábban említettem Mr. Big nagyon jóképű, épp ezért volt nagy sikere a lányok körében. Persze én féltem a csalódástól, féltem, hogy én is csak arra kellenék neki. Míg mások már a javában pasiztak én inkább vártam. Persze voltak fiúk, de semmi nem volt köztünk, még egy csók se. Aztán egyre jobban éreztem valamit, hogy meg kellene próbálnom Biggel. Állandóan csak ő járt az eszemben, és végül beadtam a derekam. Elmentem vele sétálni. Beszélgettünk stb. Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk együtt. Elmondta, hogy most már komoly kapcsolatra vágyik.

Tehát már mikor összejöttünk, tudtuk, hogy totális ellentétek vagyunk (de az ellentétek vonzzák egymást, nem de?) . Aztán egyre komolyabb lett a dolog. Teljesen beleszerettem Mr. Bigbe. Ő is változott, és én is. Idővel abbahagyta a cigit és az ivást is. Felhagyott a bulizós időszakával, és a tanulást is komolyan vette. Olyan komolyan, hogy ő is a jogi egyetemre került be. Persze sokan mondták, hogy nekem köszönhető ez a nagy változás. Azt mondták, ha én nem lettem volna, talán teljesen tönkretette volna magát. És akkor most jövök én. Én is sokat változtam. Itt most apróságokra gondolok. Big a techno zenét szereti, az éves során én is ráhangolódtam, annyira, hogy most már nem zavar, ha hallgatja (na, de nem szerettem ám meg). Komolyabb lettem, felnőttem. Ezzel együtt azonban kicsit elvesztettem, önmagam. Nem hallgattam már musicaleket, színházba abszolút nem jártunk (moziba igen), de elmentem Biggel diszkóba. A nagy érzelmes filmeket felváltották az akciófilmek. Persze ez mit sem számított, mert még tombolt a nagy szerelem. Sokmindent megtett értem. Elvitt például a 18. születésnapomon Görögországba nyaralni (persze ezt néhány veszekedés alkalmával már a fejemhez is vágta, ami persze nem túl szép). Amikor kórházba került reggeltől-estig ott voltam mellette, segítettem neki a vizsgákra készülésben, mindig kikérdeztem stb… Persze ezek apróságok, de talán ezek az apróságok alkotják a kapcsolat szépségét. Aztán idővel a nagy rózsaszín köd kezdett szertefoszlani. Előjöttek a problémák. Ilyen volt például a szüleivel való kapcsolatom is. Két különböző családból jöttünk. És sok minden zavarni kezdett. Persze ez újabb vita tágyát jelentette. Aztán már jöttek azok a problémák is, hogy soha nem csináljuk azt, amit én szeretnék. Ezért néha-néha elmentünk moziba, meg kirándulni is. Aztán jött, hogy lediplomázott, elérte az egyik célját, olyan munkahelye lett, amire mindig is vágyott. Aztán új céljai lettek, tervei a karrierről. Én egyre inkább kezdtem háttérbe kerülni. Míg korábban közös lakásról, családról álmodoztunk, egyre inkább az ő karrierje került előtérbe. Elég sokat dolgozik, mellette állandóan eddz, és pihen és után a jövök én. Egyre kevesebb lett a közös program. De persze, ha ő el akart menni bulizni, elmentem vele, mint ahogy ezt már korábban is írtam. És elérkeztünk a mához. Rájöttem, hogy teljesen elvesztettem önmagam, nem írok, nem nézek nagy érzelmekkel teli filmeket, nem megyek színházba. Aztán felmerült bennem, hogy valóban nem lesz így tartós a kapcsolatunk, ha neki más tervei vannak. Persze próbáltam megbeszélni vele ezeket a dolgokat. Mindig az lett a vége, hogy ne beszéljünk még erről, mert ez a jövő titka stb. Ő azt szeretné, ha karrierje is lenne, meg én is ott lennék vele. De ez nekem nem fog menni. Olyan tervei vannak, amivel az én terveim nem egyeztethetőek össze. Én családra vágyom, szerető férjre. És nem olyanra, aki majd a sok munka miatt csak néha-néha jön haza, és akkor is pihenni fog. És persze minden feladat rám hárulna. Persze ő azt gondolja, összeegyeztethető a két dolog, de én tudom, hogy nem. Persze még nem tartunk ott, hogy belevágott volna a nagy karrierbe, de hétről-hétre előhozza a témát. Én meg persze mindig mondom, hogy ez nem fog menni. És tudod, szeretem őt. De jobb lenne, úgy szeretni, mint két évvel ezelőtt. Amikor éjszaka képes voltam átszökni hozzá, kiugrani az ablakon, hogy együtt lehessünk. Mindent megtettem volna érte. De a szerelem elmúltával, előjött, hogy az ellentétek már nem vonzzák egymást. Előjöttek az ellentétek. Igazából szeretem őt, úgy, ahogy van. És remélem, hogy ha elköltözik otthonról sok minden megváltozik. Mert nagyban a szülei miatt jönnek elő bennem a veszekedési okok. Én olyan ember vagyok, aki mindent próbál megbeszélni. Ha probléma adódik, inkább azt mondom, üljünk le és beszéljük meg. Ezt az egész helyzetet is megbeszéltük. És tegnap meg is ígérte, hogy változik majd. Én úgy érzem nekem nincs mit változnom. Persze ezek után talán érthető is, hogy akár testileg és lelkileg is másra vágyok. De, ha belegondolok talán a tökéletes pasi nem is létezik. Minden kapcsolatban alkalmazkodni kell, és lesznek hibái a másiknak, de el kell fogdnunk úgy, hogy van. És az az igazi szerlem, ha úgy tudjuk szeretni a másikat, hogy nem azt nézzük nekünk mi a jó, hanem azt, hogy nem baj, ha van néhány hibája, akkor is szeretem.

Huncutka