Élet a szivárványon innen és túl

Utolsó lehetőség…

 Kedves Olvasó!


Rövid leszek, mert tanulok… holnap vizsga… 🙁


Tegnap este felhoztam B.-nek a témát, hogy vasárnap komolyan beszélnünk kellene. Persze nem bírt várni addig, így tegnap este vágtunk bele a lecsóba. Szépen, higgadtan elmondtam neki mindent. Úgy tűnt megértette… mármint, elismerte, hogy igazam van. Nem veszekedtünk, nem hangoskodtunk, csupán, mint két értelmes ember, megbeszéltük a problémáinkat. Mondtam neki, hogy döntenie kell. Vagy hajlandó változtatni, vagy zárjuk le, és váljunk el egymástól békésen, harag nélkül. Persze nem kértem, hogy azonnal döntsön. Hagytam ülepedni a dolgokat. Aztán egy órával később, odaállt elém és azt mondta, megváltozik. Többet fog velem foglalkozni, jobban fog rám figyelni. Persze, most sokan gondolhatjátok, hogy minek adok neki lehetőséget… azért mert egyszerűen muszáj. Mikor elmondtam neki az érzéseimet, meglepődött. Érezte ő is, hogy baj, van, de azt nem , hogy ekkora. Négy év után megérdemel a kapcsolatunk annyit, hogy adjunk magunknak még egy esélyt. Aztán, ha úgy veszem észre, hogy nincs semmi változás… akkor már nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy akkor vége.


És én is változni fogok. Lesz smink, csini ruci, parfüm stb. És lesz csajbuli is. És muszáj lesz elfogadnia ezt. Nő vagyok, és úgy is fogok viselkedni. Nem zárhat be egy kalitkába. Nem haragszom rá. Nem vagyok mérges. Tudom, hogy az ő élete fordulóponthoz ért. Most nem a kapcsolat neki a legfontosabb. És nem is muszáj nekünk sülve-főve együttlenni. Több szabadságra lesz szükségünk.


Mára befejeztem, mert eléggé el vagyok csúszva a tanulással… most az egyszer úgy megyek vizsgázni, hogy a kettes a cél… 🙁 remélem sikerülni fog… majd holnap írok…


További szép napot!


Huncutka

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Féltékeny says:

    Szia!

    Senki nem tudhatja, pontosan mi zajlik kettőtök között nap, mint nap, mert Te sem írsz le mindent, leginkább csak a rosszat, Ha adtál egy lehetőséget, biztos jól tetted. 🙂

    Arra figyelj, és jól is írtad a végén, hogy neked is változnod kell. Milyen könnyű másoknak tanácsot adni, de hogy saját magamnak milyen nehéz…elképesztő 🙂

    Kitartást a tanulásban, a vizsga úgyis sikerül!

  2. Huncutka says:

    Szia Féltékeny!
    Ez igaz, hogy főként csak a rosszat írtam le… mert sokszor a jót az ember nem értékeli (sajnos)… Én is így vagyok vele, hogy másoknak könnyen osztogatom a tanácsot, de magamnak… rágódok egy-egy problémán akár hónapokig is 🙂 Szerintem az lenne a jó, ha megpróbálnánk magunkat kívülállóként szemlélni, úgy könnyen tudnánk tanácsot adni magunknak 🙂
    És köszönöm a bíztatást a tanulásban 🙂
    Szép napot Neked!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!