Nem változik…

 Kedves Olvasó!

A napokban volt a névnapom. Jól esett, hogy olyan emberek gondoltak rám, akikről nem is gondoltam volna, hogy gondolnak rám 🙂 És azt hihetné mindenki, hogy B. milyen kedves volt velem, foglalkozott velem aznap. Nem vagyok az az ünneplős típus, de jól esik, ha gondolnak rám. Tehát B. Aznap csak este találkoztunk (mint mindig mostanság, pedig még tartott a szabija…) megköszöntött. Kaptam csokit meg egy tollat, díszdobozban… szép, és örültem neki… de nem volt nehéz rájönnöm, hogy ezt nem ő vette. Beküldte anyucit a városba, hogy vegyen valamit, hisz ő nagyon elfoglalt. Tanult. (itt jegyezném meg, hogy este megoldott egy próbatesztet és nagy lelkesedéssel újságolta, hogy hibátlan lett. még szép! ezek után, hogy két hétig mást se csinált csak tanult és hanyagolt engem, ki is akadtam volna ha van benne hibája) És persze rám sem volt ideje. Este pedig takarított, pakolgatott, fürdött… Tehát ott voltam nála és néztem a tv-t… tényleg tök jó volt… Aztán felhoztam neki, hogy elegem van ebből, hogy én mindig az utolsó vagyok nála. Mert tudom, hogy, ha most nem kellett volna tanulnia, akkor is csak ennyit törődött volna velem. Mert akkor biztos kondizott volna, vagy síelt volna, vagy apucinak segített volna, vagy bevállalt volna egy plussz munkát… Erre persze nem szólt semmit sem… Ő még mindig úgy gondolja, hogy a mi kapcsolatunk úgy jó ahogy van. Nincs semmi probléma. Ma reggel hajnali 6-kor arra ébredtem, hogy az apja üvölt az egyik szobából a másikba… nem veszekedtek vagy valami, csak így kommunikáltak. Elegem lett. Jól indult a napom. Én alkalmazkodjak az ő (nem mondok csúnyát) szüleihez… és én csak feküdtem ott, mint akinek se apja, se anyja… B. persze futott apucihoz és fél órán keresztül beszélgettek… nem baj… csak nekem már sok. Bárcsak külön élnénk!!! Minden könnyebb lenne. De így. Anyuci vagy apuci csettint, B. már ugrik is. Azért kiváncsi lennék B. hogy bírná ellenkező esetben. Tudom… sehogy… csak én vagyok ilyen hülye, hogy tűrök mindent… Mondtam neki, hogy nem alszok ott többé. Persze nem értette miért mondom… neki nem esett le a szitu. Tegnap este beszélek hozzá… erre anyuci szól… és B. kimegy… engem meg ott hagy a mondat közepén, egy szó nélkül… (hozzáteszem anyuci teljesen jelentéktelen dolgot mondott)… elegem van már!!!!

Rájöttem, hogy mennyire igaz az, amit r. r. írt. Az, hogy azért tetszik nekem Pasi, mivel B. barátja és sokmindenben hasonlítanak egymásra. Ez így van. Pasi olyan, mint B. mégis kicsit más. Tehát, ha most elemzem magam, akkor arra jutok, hogy jó lenne nekem B. csak kicsit másképp. Néhány dologban gyökeresen meg kellene változnia. Kezdhetné azzal, hogy elköltözik otthonról… vagy azzal, hogy több időt szán rám… De nem… B. nem változik… nem is érti az egész helyzetet… hiába mondom el neki, hogy mi a baj… úgy tűnik megérti, és két perc múlva már totál az ellenkezőjét csinálja.

És a szexualitás? …. vicc… nevetséges az egész… már nem vágyom rá úgy… sokszor azért engedek neki, hogy ne nyaggasson tovább…  sokszor kezdeményezek én… próbálom elbűvölni… próbálok újat mutatni… többet adni… ezzel próbálom változásra bírni. Azt gondoltam, hogy ha már érzelmileg nem tudok hatni a viselkedésére, akkor hatok rá szexuálisan. De nem úgy sült el, ahogy én gondoltam. Ő úgy érzi jobban szeret, mint máskor, úgy érzi nagyon boldog, úgy érzi én vagyok az igazi… Én azt gondoltam, ha látja, hogy egy “vadmacska” vagyok az ágyban, jobban megbecsül… és próbál ő is adni nekem… próbálja majd meghálálni… de nem. Inkább kezd hozzászokni, és elvárja… Tehát ez sem jött be… És már arra is rájöttem, hogy azért vágyom Pasira (vagy akár más férfira), mert kell nekem az az érzés! Kell az izgalom… kell a vágy… kell az, hogy remegjen a testem… kell az, hogy ne tudjak nemet mondani, annyira kívánjam… hogy elboruljon az agyam… hogy az ösztön vezéreljen… Az az érzés, amikor az egész testem az izgalom járja át… amikor alig kapok levegőt… amikor hevesen kezd el dobogni a szívem… amikor az érintéstől libabőrös leszek… és ne számítson más csak ő és én… De itt nem csak a szexre vágyom, hanem szexre Vele, egy olyann férfival, akit szeretek…na, ez az amit B.-vel nem érzek… már rég nem érzem… de nem nyilvánítottam neki nagy jelentőséget, egészen addig, amíg már érzelmileg is labilis nem lett a kapcsolatunk…

Már biztos vége a peteérésemnek, mert már nem kívánom annyira Pasit 🙂 na, most csak az a kérdés, hogy mi lett volna/lenne akkor, ha a peteérésem alkalmával találkoznék Pasival… lehet, hogy még a végén kikezdenék vele… (húúú… ez nem túl jó) Két lehetőség lenne: 1. Pasi hülyének nézne és nem foglalkozna velem (így jól beégetném magam… 2. Pasi nem tudna ellenállni nekem. 99 százalékra megmondom, hogy az első lehetőség történne. Ez elég ciki… Jól megaláznám magam. Na, jó de azt tudni kell, hogy peteérés ide vagy oda, nem kezdenék ki sem Pasival sem mással. Nem azért mert leégnék… azért mert hűséges vagyok. Nem tudnék elszámolni magammal utána… Én nem vagyok/leszek olyan, mint az apám!!! Soha! Épp ezért próbálom a kapcsolatomat rendbehozni… eddig nem jártam sok sikerrel…

Huncutka