Webbeteg

 Kedves Olvasó!

Az imént arra lettem figyelmes, hogy Te jó ég, már egy órája a webbeteg.hu című weboldalon olvasgatom a különböző betegségekkel kapcsolatos írásokat… ez miért probléma nálam? Mint már korábban említettem hipochonder vagyok. De elég komoly szinten. Ami talán már túllépett a vicces kategórián.

Azzal kezdődött minden, hogy itt az nlc-n beleolvastam az Álomblog című írásba. Elgondolkoztam, hogy én minden éjjel álmodom, elég intenzíven. Mindenre emlékszem. Sőt, álmomban is tudom, hogy most éppen álmodok. Már kifejlesztettem azt is, hogy ha nem érzem jól magam az álmomban, fel tudom ébreszteni magam. És elgondolkoztatott az is, hogy túl mélyen alszom. Big mindig viccelődik is velem miatta. Sokszor már rég alszom, mikor ő még tv-zik. Néha felülök és beszélek valamit, ő pedig hiába kelteget, rázogat, meg sem rezzenek, csak alszom tovább. És van olyan, hogy az éjszaka közepén arra ébredek, hogy hevesen ver a szívem, tiszta víz vagyok, és levegőt sem kapok… ez elég ijesztő. Sőt sokszor erre sem emlékszem. Tehát ezen okból kifolyólag elkezdtem keresgélni a neten. Olvasgattam álmokról, aztán rákerestem az álomszakértőre. És így eljutottam a webbeteghez. Az álomtól eljutottam a különböző neurológiai problémákhoz. Itt jött elő a hipochonderségem… volt ott minden. Skizofrénia, stroke, migrén, kimerülés, depresszió… talán kár volt annyit olvasgatnom… Persze leírták a tüneteket… de minek? Hogy a magamhoz hasonló hipochonderek egyből érzékeljék azokat? Szerintem korlátozni kellene az ilyen oldalak használatát… ki kellene töltetniük egy tesztet mielőtt valaki belenézhetne az oldal tartalmába. Ezzel kiszűrhetnék a hipochondereket. Mielőtt valaki nem venné komolyan a problémám, hát elmondanám, hogy ez igenis nagyon komoly dolog! Félelmetes. Olvasol, vagy hallasz valamit egy betegségről, és rövid időn belül úgy érzed, mintha a tünetek pont rád illenének (persze közben nincs semmi bajod). Ettől nagyon megijedsz. Elkezd verni a szíved hevesen… ideges leszel… talán még izzadsz is… (ezt persze újabb tünetnek írod be) Aztán a pillanat hevében elhatározod, hogy holnap első dolgod lesz felkeresni egy szakorvost és kivizsgáltatod magad, mert tuti, hogy már a betegség végzetes stádiumában vagy. És ekkor már totál be vagy pánikolva, így elmondod szeretteidnek, hogy valószínűleg a súlyos kórban szenvedsz, készüljenek a legrosszabbra. Na, de ekkor jön a hidegzuhany, ami általában észheztérít. A sajnálkozás és ijedt arcok helyett, csak mosolyt látsz hozzátartozóid arcán és vagy azt hallod, hogy :” Jól van drágám, pihenj le és jobban leszel.” vagy ami tényleg hatni szokott: “Most éppen melyik halálos betegségben szenvedsz? Ja, abban… jól van. Menj csak el a dokihoz, vizsgáltasd ki magad! De ne csodálkozz, ha két perc után úgy kidob a rendelőből, hogy még a lábad sem éri a földet… Neked inkább a hipochondriával kellene kezeltetned magad!” És ekkor tudatosul bennem is… nincs is semmi bajom… régebben nem hagytam ennyiben a dolgot. Fél évente vérvételre jártam. De mostanában már nem… mivel az utóbbi három alkalommal mindig rosszul lettem… És mi hipochonderek, képesek vagyunk bolhából elefántot csinálni. Egy szeptemberi napon arra lettem figyelmes, hogy a jobb lábfejemen van egy apró fekete pont. Elkezdtem nézegetni… egyre közelebbről… és akkor… meghűlt bennem a vér. Hiszen ennek van lába… hirtelen nem kaptam levegőt, szédülni kezdtem… talán még sírtam is. (kullancs volt) Persze egyből Biget hibáztattam, mivel előtte nap a kertjükbe voltunk cseresznyét szedni… utána rohantam anyukámhoz, hogy mi történt velem. Na, ő persze nem hitt nekem. Azt hitte ezt is csak kitaláltam… (na, szép) És persze hiába mutogattam, ő nem látta (rosszul lát, de nem csináltatna szemüveget…)  Nekem persze nem volt lelki erőm kiszedni, így hát anyukám bevállalta, úgy hogy közben nem is látta a fekete pontot. Így persze sikerült bennt hagyni a fejét… Na… ekkor végleg elszakadt a cérna… már láttam magam előtt a jövőt… napjaim lehettek hátra… Ekkor jött az, hogy utánaolvastam a neten… Itt persze volt minden. És értesültem róla, hogy ez a lehető legrosszabb, ami történhetett, hogy beszakadt a feje, mivel így a méreganyagot “belém köpte”… Így már Big mellett anyukámat is hibáztattam… napokig őrlődtem. Idegeskedtem… írtam a webbetegen egy orvosnak, aki “megnyugtatott”, hogy csak imádkozhatok, hogy ne legyen komoly bajom, mert a kullancsok 80 százaléka fertőzött. Most ez egy hipochonder számára maga a halálos ítélet… Másnap felkerestem a háziorvosom. Legalább hivatalosan is tudja mindenki, hogy mi lett a végzetem. Na, ő persze közölte, hogy semmi bajom. Nyugodjak meg. Túlélem, és mosolygott. De mondta, hogy azért nézegessem pár hétig és menjek vissza, ha piros kör lesz körülötte. Na, gondolhatjátok… én láttam a piros kört… (rajtam kívül más nem…) de én… én láttam… Aztán idővel elfelejtettem… most is csak véletlenül jutott eszembe. Ennyit arról, hogy ez egy komoly dolog. Nem direkt csinálom… csak úgy belém van programozva…

További szép napot!

Huncutka