Önismeret

 Kedves Olvasó!

Végre megnéztem én is! Julie and Julia – Két nő, egy recept! Nagyon tetszett! Érdemes megnézni! És az a legjobb, hogy meghozta a kedvem a főzőcskézéshez 🙂 bár én amúgy is szeretek sütni-főzni.

Hogy milyen a távkapcsolat? Hmmm….. nem is tudom…. még bírom. Persze jobb lenne, ha Big itthon lenne és nap, mint nap találkoznánk, de ez van. Azt hittem nehezebb lesz. De nagylány vagyok már 🙂 És hétvégente találkozunk. Na, meg elég sokat beszélünk telefonon. Apropó telefon. Tegnap felhívott Cs. (Big egyik legjobb barátja), elég sokat beszéltünk… kisírta nekem a bánatát. Na, nem kell félreérteni semmit, azért nekem mondta, mert jó barátnőm a barátnője (ez nagyon értelmes lehet), akit nevezzünk Bettinek. Szóval… nagyon kedvelem a csajt meg minden, és az ő oldalán kellene állnom… de nem megy. Egyszerűen nem komplett. Mintha nem is ebben a világban élne. Aztán felhívtam Bettit, beszéltünk 20 percet (az én számlámra…) próbáltam rávezetni, hogy nem Cs.-ben van a hiba, hanem inkább neki kellene változtatni. De nem jutottam előbbre. Sajnálom, mert most készül totál elrontani az életét… de mindegy. Én nem tépem a szám. Az ő dolga. Hiába beszél neki az ember… Csak úgy sajnálom szegény Cs.-t. Mindent megtesz a lányért! De tényleg mindent. És ő ezzel vissza is él, sőt, még többet akar. Big azt mondta ne szóljak bele, ez az ő dolguk. Igaza van. Én csak segíteni szerettem volna… nem ment… így kb. 500 forintom bánta. Na, nem vagyok ám zsugori, meg nem sajnálom a pénzt a barátnőkre… csak általában mindig én hívom…

Sokat gondolkozom mostanában magamon. Azon, hogy milyen ember is vagyok valójában… nem tudom… Mindig próbálok/tam a jóra törekedni, mások érdekeit figyelembe venni, próbálok a helyes úton járni. Tanulok, dolgozok, párkapcsolatban élek… aztán otthon is helyt kell állni. Nem könnyű. De nem panaszkodom. Jó ez így nekem. Sőt, a legjobb! Bár néha megjelenik a sötét folt előttem… nem tudom mit követtem el, hogy így alakultak a dolgok apukámmal… már több, mint két éve nem beszélünk… mostanában sokszor eszembe jut. Sose volt olyan igazi apa-lánya kapcsolatunk, de azért hiányzik. Tudom ő a hibás, meg minden… de akkor is az apám… több, mint 18 évig jelen volt az életemben. És aztán egyik napról a másikra eltűnt. És ő persze engem okol… gondolom… szerinte nekem kellene felkeresnem őt és bocsánatot kérnem.. de miért? Azért ahogy legutoljára beszélt velem a telefonba? Mert olyanokat mondott anyukámra? Mert sose nézte azt, hogy mi jó nekem? Tudom… ő a hibás… és erről én nem tehetek… de… nehéz nagyon. Utálom, hogy elvált szülők gyereke vagyok. Anyukám mindig mondja, hogy erre ne fogjak semmit, mert jobb ez így nekem, hogy elváltak, és utána nemsokkal lett is “új” családunk… ami tényleg így van. És örülök neki, hogy anyukám újra férjhez ment, és nem csonka családban nőttem fel. De sok sebet ejtett ez rajtam. Elég visszahúzódó ember vagyok. Itt a blogban, azért írok le mindent, mert másképp nem tudom kibeszélni magamból, és itt úgysem ismernek személyesen. De a valóságban nagyon nehezen ismerkedek meg másokkal, nagyon nehezen engedek közel magamhoz embereket. Tehát egy nagyobb társaságban tuti, hogy nem én vagyok a középpont. Sőt… inkább csak mosolygok össze-vissza. Nem tudok nyíltan beszélni a dolgaimról, csak azoknak akik nagyon közel állnak hozzám. És az a baj, hogy sokan visszaéltek már ezzel, mármint, hogy elég zárkózott vagyok. A gimnáziumban nagyon rossz osztályom volt. A “nagymenő lányok” volt úgy, hogy kibeszéltek, sőt még az osztályfőnök is sokszor tette alájuk a lovat. Pedig nem is ismertek. Nem tudták min mentem keresztül. És ezzel csak rontottak a helyzetemen. De a gimi óta változtam. Tudatosan figyelek rá, hogy kicsit lazább legyek. Javult a helyzet. Persze még mindig nem vagyok az a nagyon nyitott ember… és nagyon lelkiismeretes vagyok. Egyszerűen nem tudok hazudni. Még apró dolgokban sem. Nem tudnék szándékosan senkit sem megbántani… persze más az, amikor például veszekszünk Biggel és mondok olyanokat amit nem gondolok át… Szeretnék mindenkin segíteni. Ez az ügy is, hogy Bettiék veszekedtek… vagyis “szakítottak”… nagyon bánt engem. Persze nem az én dolgom.. de akkor is… És apukám… bárcsak egyszer csak csörögne a telefon és bocsánatot kérne… és újra beszélnénk… De hiába vagyok én “jó ember”… az élet gonosz és mostoha! És érdekes módon a “rossz emberek” sose szenvednek… nekik minden összejön… Sokszor érzem azt, hogy érettebb vagyok a korosztályomnál. Körbenézek a barátnőim között és mindegyik csak teng-leng. Egyik buliból megy a másikba… egyik pai karjából a másikba… egyik munkahelyről a másikra… nincs céljuk… nem tudják mit akarnak… nem látnak rá az élet nagy dolgaira. Na, nem mintha én annyira “bölcs” lennék… de tájékozottabb vagyok, mint ők. Megfontoltabb. Céltudatosabb. Talán ez azért van, mert már sokmindenen keresztülmentem… és tanultam belőle… ismerem az embereket. Talán egy nap majd minden helyrejön… és nekem is kijár majd a Happy End  🙂

További szép napot!

Huncutka