Kedves Olvasó!
Már több napi töprengés után arra jutottam, hogy mi van, ha depressziós vagyok???
Elvégre itt van ez a végeláthatalanul hosszú tél… a folyamatos munka… a fárasztó vizsgaidőszak is itt volt ugye… Egyre kevesebb az az idő, amikor boldog vagyok. És több a szomorkás, málabús, önemésztő időszak. Van erre gyógymód? Önsegítő módszerre gondoltam… a pánikbetegségemet is magam győztem le. A pszichológus nem sokat segített. Gyógyszerekről pedig hallani sem akarok!
Örülnöm kéne, hogy holnap jön haza Big. De nem érzek semmit. Jön és kész. Nem vagyok izgatott… nem tör rám a boldogság. Aztán itt lesz a Valentín nap is… igazából semmi bajom nem volt vele… de ez a hatalmas felhjtás kezd az idegeimre menni. Miért folyik még a csapból is a Valentín nap? Miért kell mindenütt erről olvasni, és miért kellene méregdrága ajándékokat venni, vagy közös programot csinálni? Elvégre a párok az év “minden napján” közös programokat csinálnak. És most egy napra köteleznek is rá? Na nem! Én is lassan antivalentín leszek. Sütök sütit majd vasárnap, a Joyban volt ajándék forma is. De ennyi. Engem nem érdekel a többi. Meg egyébként amúgyis sütnék. Elegem van belőle, hogy most már nem elég, hogy mindennek van ünnepnapja, de ezek az ünnepnapok már abszolút a marketingről szólnak. Én nem költök feleslegesen pénzt szívecskés giccsekre!
Jöhetne már TAVASZ! A virágok illata, a mindent beborító zöld… a kellemes szellő sugallata, a sok-sok napfény… a madarak csicsergése… a tavaszi zsongás! De nem… nem akar jönni… 🙁 inkább még a tél tombol… nálunk térdig érő hó van… már évek óta nem volt ilyen… Már elegem van belőle!
Huncutka
Szia Huncutka!
Ez téli depresszió, legtöbbször a fény, főleg a napfény hiánya okozza. Nekem is volt. Próbáld ki a nevettetős filmeket, de nekem igazából a zene szokott segíteni, ha rossz paszban vagyok. Főleg vidám, pörgős, latinos, kongadobos; Takáts tamás, Kaoma-Lambada… stb. Remélem tudtam valamelyest segíteni 🙂 A Valentinnal egyetértek. Mi sem fújjuk fel. Pénteken elmegyünk 4en Bödöcs Tibor humorestjére (ez az ajándék) vasárnap pedig vacsora. Én sem akarok ezreket költeni feleslegesen. De a sütemény jó ötlet 🙂
Szia!
Arra lettem figyelmes, hogy neked is, a párodnak is van egy elkényeztetett húga. Az övé 14 éves, a tied mennyi? Érdekes ez a hasonló sors nálatok. A párod se igen kap támogatást a szüleitől, igaz? Se lelkit, se anyagit. Azért nincs rendes ágya se. Talán ezért értitek meg olyan jól egymást. Nekem se adott sose pénzt az apám, de neki nem is volt, mert nem akart dolgozni. Az anyám pénzén élt.
Az, hogy apád kerül, az amiatt lehet, hogy hasonlítasz anyukádra. Tulajdonképpen őt kerüli benned. Az, hogy anyukád nem nagyon törődik veled, az meg amiatt van, hogy magát látja benned, valamit, amit ő elfojt, és te nem, és amit lát, attól fél. Szóval, ő is magát, önmaga elfojtott én-részét utálja benned. Én is ilyen családból jövök. A szülők, a szüleid nem passzoltak, ellenségek lettek, voltak, de erős érzelmi kötődés, vonzalom volt köztük, valószínűleg ezt komlexusból fakadó függésnek lehet nevezni, és nem szerelemnek, és ez a harc a gyereken, rajtad, rajtunk csapódott le.
Ez a depressziós, folyton búsongó állapot meg valószínűleg a Skorpió éned miatt van.
A Jane Austen filmeket én is nagyon szeretem.
Szia Joyo!
Köszönöm a tanácsot! Megfogadom 🙂 majd este megnézek valami vicces filmet, és a zene is jónak tűnik!
Jújj, a humorest nagyon-nagyon jó lehet/lesz!!! Irigykedek is 🙂
Szia R. R.!
Igen az elkényezetetett húg közös… (az enyém 11 éves) Bár a páromat nem zavarja az övé. Sőt, agyon isteníti ő is. Meg dícsérgeti, amitől a falra tudnék mászni. Én meg… persze szeretem a tesóm… de lehet, hogy nem annyira, amennyire kellene. De hogy is szerethetném tiszta szívből, ha azt látom, hogy neki minden szabad… neki mindene megvan már most… őt dicsőíti mindenki… és persze kicsit ezért beképzelt is… és csúnyán is beszél velem…
A szülőkben is igazad van… Én más vagyok, mint anyukám. Sokkal körültekintőbb, sokkal megfontoltabb, lelkiismeretesebb… Szeretem őt, de nem értem, hogy sokszor miért beszél ki engem a hátam mögött… hogy mit teszek rosszul és mit hogyan kellene csinálnom… De ő ilyen. Elfogadtam. Mindent elfogadtam… az apámat is. Ő olyan amilyen… De miattuk lettem ilyen… zárkózott, visszahúzódó, túl érzelmes… bizonytalan… De hogy lehet ebből kilépni? Hogy lehet ezen változtatni? Talán még mindig várom a herceget, hogy szakítson ki ebből a világból. Vigyen el jó messzire! És feledtesse el mindezt a sok nyomasztó dolgot. De valahol mégsem tudok elszakadni… nem szeretném “elhagyni” anyukámat… hisz együtt mentünk át azon a sok rossz dolgon. Mindkettőnket elhagyott apukám… mi összetartozunk. Folyamatos kételkedés az életem… már magamban is kételkedek és az elveimben is. Egyik pillanatban azt érzem Big az igazi, vannak elveim… hiszek az ökör szerelemben… hiszem, hogy vele kell leélnem az életem… a másik pillanatban már bizonytalan vagyok… gondolok Pasira… De így van ez az élet minden területén. Egyik nap büszke vagyok magamra, hogy dolgozom az egyetem mellett, másik nap már kétségbe vagyok esve, hogy ennek nem így kellett volna alakulnia…
Talán túlzottan kötődsz anyukádhoz, apukádhoz. Talán amiatt, hogy ami belőlük nagyon hiányzik, te szeretnéd pótolni, elérni, megadni…. A gyerek sajnálja a szüleit, segíteni akar, de azzal fogsz a legtöbbet segíteni, ha leválsz! Úgyse fog sose rád hallgatni az anyád, apád, tesód, legalábbis nagy dolgokban, amik nagyon zavarnak, abban nem. Ha azt látják, hogy nem velük foglalkozol, hanem végre abszolút magaddal, büszkék lesznek rád, majd meglátod, mégha nem is fogják mindig kimutatni, vagy csak a hátad mögött; de javulni fog a saját életük is, azzal, hogy nem kell miattad aggódniuk! Persze nem mondják, hogy aggódnak! Hisz azért beszél ki a hátad mögött anyukád, bár nem írod, kinek, mert aggódik, tanácstalan, de fél tőled. Fél, mert nem ért. Akivel foglalkozunk, mégha csak a háta mögött is, az fontos nekünk, érdekel a sorsa, csak gyávák vagyunk a szemébe megmondani..
Ha sikerül érzelmileg leválnod a családodról (nem megutálásra, örök eltávolodásra gondolok természetesen, hanem a függés megszüntére), akkor tisztábban fogod látni, ki az igazi szerelem, és mi az igazi, neked való út. A függés ellen úgy lehet védekezni, hogy nem otthonülős programokat kell csinálnod magadnak, hanem kimozdulósakat, mikor érzed, hogy már megint az ő sorsukon töröd a fejed. Múzeumok, kiállítás, csillagvizsgáló, utazás, kirándulás, bármi, ami eltereli a figyelmed, felkelti az érdeklődésed annyira, hogy ne aggódj miattuk, hanem élményeket gyűjts és felszabadulj a félelmeid alól, azzal, hogy ismereteket gyűjtesz a világról, tágítod a világképed.. Az apád is ezért motorozik. Bár arra a felelőtlenségére nem mentség, hogy nem ad pénzt, nem kérdez semmit, csak azt jelzi, éretlen, tudatlan, de nem akar becsavarodni tőle. Bár nem sikerült a jó útra lelnie, mert lelkileg nem fejlődött, de az nő, megfelelő, igazi társ nélkül nem igen megy egy férfinak!
Igazad lehet… túlzottan kötődök. Túlságosan is ragaszkodom azokhoz az meberekhez, akiket szeretek. És igen, segíteni szeretnék rajtuk. De igaz, sose hallgatnak rám. Mert mit is tudhatnék én a nagyvilágról, az ő komoly problémáikról… de tudok… épp eleget… rálátok én a világra… értem én a dolgokat… és tudom, hogy sok esetben mit kellene másképp csinálniuk. De ez úgysem számít, mármint az én véleményem.
Valóban az lenne a legjobb, ha leválnék. Tavaly, mikor nappali tagozatra jártam… és albérletben laktam, éreztem, hogy büszkébbek rám a szüleim. Tudták, hogy önálló lettem és képes vagyok egyedül boldogulni egy idegen nagyvárosban. Én is élveztem, hogy önálló vagyok. Olyan ételt vettem, amit én karatam, akkor mentem a boltba amikor én akartam, elintéztem komoly dolgokat is. De most ismét itthon vagyok. Hogy legyek így önálló? Az ő értékrendjük szerint kell itthon élnem (az én házamban, az én kenyeremet eszed). Ha esténként csendre vágynék, el kell viselnem, hogy ők hangosan tvznek… reggel, hogy hangosan munkába mennek… ebédre az van, amit ők szeretnek… így nem lehetek önálló. Még itt a munkahelyemen is úgy kezelnek, mint anyukám lányát (mert anyukám is itt dolgozik)… itt sem tudok önálló lenni. El kellene már költöznöm… a saját életemet kellene élnem…de hát miből? Nincs rá pénzem… És még visszavan három és fél év az egyetemből…
Ez így van… mármint apámmal… de rajta már nem rágódok… csak néha jut eszembe…
Az élmény gyűjtés jó ötlet. Csak itt jön egy újabb probléma… : nincs barátnőm… kivel menjek múzeumba, kirándulni, várostnézni? Mert igen, ott van Big. De az mégsem ugyanaz. Az elmúlt években vagy a családomhoz kötődnek az élményeim, vagy Bighez. Máshoz nem. Falun élek, kisváros mellett. itt nincsenek múzeumok, meg csillagvizsgálók. Mert persze lehet egyedül is “világot látni”, de itt nálunk nincs mit látni. Persze itt a Balaton… de egyedül nézegessem? De majd, ha kisön a jóidő elmegyek kirándulni, meg sétálgatni, akár egyedül is, ha nincs más. Úgyis már rájöttem: Csak magamra számíthatok! És csak magamban bízhatok! És akkor sosem ér csalódás!
A Balatonnál vannak Nemzeti parkok, szervezett kirándulások csoportoknak, nem? Mit szólnál egy távcsőhöz, madarat stb. nézni a Balaton gyönyörű vidékén? Klubot alakítani is lehetne a faluban, nem? Maga a klub is kirándulhat csoportosan. Egyedül ne menj sehová kirándulni (veszélyes), csak nagy csoporttal. Biggel nem szeretsz már kirándulni, csavarogni? Miért?
Amígazénkenyeremeszed probléma, meg hogy azt kellett ennem, amit kaptam, vagy megcsináltam tanulás mellett, meg annak a karácsonyi ajándéknak kellett örülnöm, amibe nem szólhattam bele, meg olyan kapott ruhaneműnek, pulóvernek örülni, ami nyanyás volt…, nekem is ismerős. Meg hogy mindig levágták a hajam, pedig hosszút szerettem volna, szép fonatokkal, masnival…Sok idő telt el, amíg változott anyukám. Mikor többet foglalkoztam magammal, többet imádkoztam, hogy kiszabadulhassak ebből, okosabb legyek, szebb, egészségesebb…, férjhez tudjak menni, s egyre idősebb lettem, már nem tudott mindig lenyomni. Úgy 24 éves koromig mindenben le tudott nyomni. Pár évet várnod kell még, hogy megerősödj a harcra. Óriási eredmény nálunk is, hogy eldönthetem, ha nem is 100%-ban, de 98-ban, hogy mit kérek karácsonyra, mit eszem….Bár én is itthon élek, itthonülős vagyok én is. Lusta Mérleg. Meg is kapom a büntetést érte! Csak hízom, sápadok…A blogozók között is biztosan találsz olyanokat, akik szívesen kirándulnak veled. Én már láttam példát, hogy hívtak valakit, aki magányos, szomorú volt. Ne add fel!
Az ökör vagy az örök szerelemben hiszel? Elírtad?
Igazad van. Igazából minden hozzáállás kérdése. Eddig talán túl passzív voltam. Keresek majd lehetőséget, kirándulni, menni ide-oda. Biggel is szeretek kirándulni, csavarogni… de az sem jó, ha állandóan csak vele csinálom mindezt. De jó ötlet, hogy így blogon keresztül is kereshetek embereket 🙂
Ismerős, ez az anyai elnyomásos téma… de örülök, hogy sikerült leküzdened 🙂
És köszönöm, hogy erőt öntesz belém! Már jobb is a hangulatom!
A ökör helyett pedig örök szerelem 🙂 elírtam…