Kedves Olvasó!
A család szombaton átmegy Keszthelyre cipőt venni. Mivel mostanában a húgom elég sokmindent kapott (nadrág, pulcsi, újságok stb. na és a táborozásáról meg ezekről ne is beszéljünk) gondoltam szólok, hogy én is kinéztem egy őszi cipőt… Persze jött a gúnyos mosoly… nekem nem vesznek. Hogy is gondoltam? Miért is vennének? Hisz nekem sose vesznek semmit sem. Mindig csak maguknak. A múltkor, mikor nagybevásárlást tartottak, vettek három fogkefét (maguknak)… nekem nem… minek? Majd veszek magamnak… Legalább tudom: anyámra sose számíthatok! Én már nem számítok… rám már nem is gondolnak. De ha pénzt kell kérni jó vagyok… Már megszoktam. Tehát igazából nem kell azon csodálkozni, hogy az egész fizetésem elshoppingolom. Nekem is vannak szükségleteim, vágyaim… és elég rossz érzés azt látni, hogy a 11 éves húgom megkap mindent én meg semmit. De remélem már nem sokáig kell tűrnöm. Ha elköltözök itthonról az biztos, hogy nem lesz honvágyam! Nem fogom sűrűn keresni őket! Nem sírok utánuk! Megváltás lesz!
Huncutka
Szia!
Szerintem némileg érthető, hogy a húgodnak vásárolnak, 11 éves kislány, még gyerek, nincs saját keresete a szükségleteit pedig valakinek fedeznie kell, ezek pedig a szülők. Talán úgy vannak vele, hogy te már dolgozol, meg tudod venni magadnak amire szükséged van.
Persze én nem ismerem a családi hátteredet, de ez általában így szokott lenni. 🙂 A kicsi megkap mindent. Fel a fejjel, ne legyél féltékeny a kistesóra és ne gondold úgy, hogy téged nem szeretnek! 🙂