Kedves Olvasó!
Elég szomorkás hangulatban vagyok…
Úgy volt, hogy én is megyek vásárolni (kizárólag saját pénzből), de a drága nevelőapám már két napja azt hajtogatta, hogy ne menjek… Ő ezt viccnek szánta persze… valahogy nem tudtam rajta nevetni, és végül annyira bántott a dolog, hogy nem mentem el. Olyan szörnyen éreztem magam, hogy ordítottam a fájdalomtól. Miért van nekem ilyen családom??? Persze nem is érdekelte őket, hogy nem megyek… Aztán hazajöttek egy rakat új cipővel… A húgom kettőt is kapott… Nem vagyok irígy vagy féltékeny, csak szomorú. Egy szülőnek nem segítenie, támogatnia kellene a gyerekét? Persze lehet mondani, hogy van keresetem… ja, 60 ezret kaptam… Van tandíjam, mennem kell majd vizsgázni Pécsra (innen 200 km), van telefonszámlám, ja és csak 3 hónapra vettek fel. Tök jó… fél évig előtte munkanélküli voltam (nem jókedvemből)… Én soha életemben nem kaptam se cipőt, se táborozást, se semmit anyáméktól, csak ünnepekre. Persze, ha pénz kellett nekem mindig adnom kellett… tavaly havonta 15 ezret elkértek tőlem, csak úgy… Én meg soha nem kapok semmit. A húgomra meg minden hónapban legalább 20-30 ezret ráköltenek. Nekem is szükségem lenne cipőre, ruhára, illatszerre… saját pénzből veszem meg… Tudom, hogy anyámék sose fognak támogatni… ha elköltözök akkor sem. A húgom persze mindent megkap majd, cipőket, ruhákat, illatszereket, bútorokat, jogosítványt és sok szeretetet… ami nálam kimaradt. Apám elfordul az utcán, ha meglát… a nevelőapám idegileg kikészít, anyámnak meg fel sem tűnik mennyire elcseszett mindent… Ez van… majd ezen is túlleszek valahogy. De most csak sírok… nem bírom tovább…
Huncutka
Hát, szégyellhetné magát az anyukád ! Szerintem valaki már megmondhatná neki, hogy két lánya van, mert kettőt szült, és arról nem te és a húgod tehettek, hogy nem egy apától születtetek.
Köszönöm, az együttérzésedet! Igazad van… bárcsak anyukám is belátná…