Kedves Olvasó!
Elnézést kérnék, hogy az utóbbi napokban nem adtam életjelet magamról, de zajlik az élet, néha olyan gyorsan, hogy időm sincs leülni pár percre. Múlt héten ugyebár megfázósan betegeskedtem, ennek ellenére pont akkor – amikor a legkevésbé sem vagyok jó formában – özönlöttek el a gyerekek (hát persze, hiszen nekik jár a megérdemelt őszi szünet) “Jöttünk a játszóházba” címszóval. Persze becsületes hivatali dolgozóként meghirdettük a szünet idejére az egész napos játszóházat, remélve, hogy a kutyát sem érdemli, de mi megpróbáltuk. Kolleganőm csütörtök és péntekre ki is vette a szabadságát, s gondoltam úgysem jön senki, lassan gyógyulgatok a gép előtt. Természetesen egyből jöttek többen is, én pedig krákogósan, tüsszögősen sakkozgattam, activityzgettem és bájcsevegtem a kis lurkókkal. Így utólag csak remélni tudom, hogy nem fertőztem meg senkit sem…
A várva-várt 5. évfordulónk pont úgy sikeredett, ahogy vártam. Fincsi vacsi ( nem mirelit, valódi! én főztem), hangulatgyertyák, romantikus zenék… Mint a tündérmesékben! Na jó… nem ment minden olyan egyszerűen, ugyanis kb. 40 percbe telt, mire nagynehezen begyújtottam a sütőt, ami ugye a tündérmesékben varázsszóra történik. De Bigék sütője még amolyan egyszerű kommunista sütő (már elnézést…), a bonyolúltabb fajtából. Köznyelvre lefordítva ez annyit jelent hogy még amolyan gyufával begyújtom típus, de nem az egyszerű (benézek a sütőbe és látok egy csövet típus) sokkal inkább a benézek a sütőbe, nem látok semmit, gyújtogatom a gyufát a nagy sötétségbe és várom a csodát típus. Aztán jött a telefonálgatás Big anyjának, hogy legyen olyan szíves ossza meg velünk, hogy működik ez az általam már elátkozott masina. Persze elsőre nem sikerült megérteni a lényegét… valamit fel kell hajtani, aztán találni kellett volna egy kiálló akármit. Én nem láttam semmiféle akármit, így újra csak gyújtogattam – a sütön belüli felhajtott nagyvilágba – a gyufát, és persze közben ezerrel nyomtam a gázt is, és csak imádkoztam nehogy a végén felrobbanjunk. Magamban szidtam Big szüleit, hogy nekik mindenből a legócskább kell, és ez az eredménye… Aztán nagynehezen sikerült megtalálni azt az akármit és begyulladt! Tehát ha jobban belegondolok az előkészületek mégsem mesébe illettek. De a vacsit követő mosogatást sem nevezném csodásnak, ugyanis a mosogatójuk olyan szinten el volt dugulva, hogy kb. 1 óra volt, mire lement belőle a víz… így kb. 3 órán keresztül mosogattam. De maga a vacsi rész valóban mesés volt! Big meg is jegyezte, hogy most már tudja, hogy tényleg tudok főzni!
Tegnap elkísértem Biget Budapestre, ugyanis behívták elbeszélgetésre egy megpályázott állás miatt. Kivettem egy nap szabit és élveztem a nagyvárosi életet! Tulajdonképpen arra jöttem rá, hogy szívesen élnék Bp-n. Tetszik, hogy akármire is legyen szüksége az embernek pár perc alatt beszerezheti. Óriási a választék, rengeteg szórakozási lehetőség van, azt hiszem egy ilyen nagyvárosban sosem unatkozik az ember. Már látom is magam írónőként, hogy mennyi ötletet ad nekem a Város. Biggel egyébként az Aréna plázába mentünk, nézelődtünk (ami számomra egyenlő volt a szuperjó butikok mennyországával), ettünk egy jót (fincsi kínait) és megnéztük a Shrek 4-et 3d-be (ami nagyon-nagyon tetszett!). Persze ezek után kicsit rossz volt visszatérni a szürke hétköznapokba… Legszívesebben most is ott nézegelődnék a Calzedonia előtt, belemerülve egy csodás mintás fekete harisnyába… Persze nem ez fogott meg Bp-ben! A nyüzsgés, a csodás Budai vár, a káprázatos hidak, a parlament, a Duna és még sorolhatnám a megannyi szívetmelengető látnivalót. Bárcsak én is ott élhetnék…
Azt hiszem igazi Carrie Bradshaw lennék… Tudják, itt vidéken, egy kis falucskában elég nehéz Carrie-nek lenni… Nincs nyüzsgés, az emberek tájékozatlanok a legújabb divatot illetően, talán még meg is szólnának ha a csini fekete rucimban jelennék meg egy rendezvényen… itt nem becsülik az ember különlegességét… úgyértem nem merném nyilvánosságra hozni a blogomat, ugyanis jönne az újjal mutogatás, a leszólás. Pedig manapság már majdnem mindenki blogol… De reménykedem, hogy egyszer valóra válik majd az álmom és igazi Carrie Bradshaw lehetek a mi nagybetűs városunkban, a csodás Budapesten.
De addig még hosszú utat kell megtennem… remélem velem tartasz 🙂
Szép napot!
Huncutka
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: