Kedves Olvasó!
Sikerekben, szeretetben, egészségben gazdag új évet kívánok minden kedves olvasómnak!
A szilvesztert Biggel töltöttem, szerencsére nem lett sértődés a
dologból, már ami Bettit illeti. Ám a dolgok mégsem az elképzelésemnek
megfelelően alakultak… Délután megtudtam, hogy csak ketten leszünk
otthon, mivel Big szülei és a húga is máshol szilvesztereznek. Majd
kiugrottam a bőrömből, hiszen mindig is egy romantikus, “csak Vele”
szilveszterről álmodtam. Már délután elkezdtem készülődni (nagy
hévvel)… hajgöndörítés, ünnepi smink, ruhapróba… Mire Big hazaért a
legjobb formában voltam. Vittem át pezsgőt, nassolni valót…. De hamar
csalódnom kellett, ugyanis Big rettentő fáradt volt. Olyannyira, hogy 10
után le is feküdt aludni… Na ennyit a terveimről… Tehát
gyakorlatilag átaludtuk az új év beköszöntét. Ami részben nem érdekel,
hisz nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem tulajdonítok nagy szerepet a
szilveszternek… de… bánt is… Életem legrosszabb szilvesztere
volt… Big persze bánja a dolgot, és folyamatosan bocsánatot kér
tőlem… Én persze úgy teszek előtte, mintha nem bántana a dolog… mert
megértem én, hogy fáradt volt… csak… Mindegy is már…
És most jöhetnek a fogadalmak! Hogy állok velük? …. Büszkén
jelentem, hogy tegnapelőtt Rékáztam (és ma is a terveim között
szerepel). Tegnap még egész elviselhető volt az izomláz, ma viszont már
menni is alig bírok… De nem adom fel!
A tudatos életmódos fogadalmammal már egész más a helyzet, ugyanis
szintén tegnapelőtt (elborult az agyam) és megettem egy hatalmas tányér
zsírban tocsogó sültkrumplit, persze úgy, mintha életemben nem ettem
volna még… de ez nem volt elég… muszáj volt megspékelni némi sajtos
golyócskával… Mondanom sem kell totál rosszul lettem éjszaka… Sebaj,
azóta diéta!
Már csak 2 és fél hónap és gyökeresen megváltozik az életem! Csak e
körül cikáznak a gondolataim, már nagyon izgatott vagyok. Elképesztő,
hogy mennyire várom már! Ehhez hozzájárul, hogy napról-napra egyre
rosszabbul érzem magam itthon… Anyámmal szinte alig beszélek… főként
azért mert sikerült átgondolnom a 2010-es évemet… és persze eszembe
jutott anyám viselkedése. Mindent tisztán látok… Sose számíthattam
rá… se lelkileg se anyagilag… Nem támogat, állandóan csak kibeszél a
hátam mögött, sokszor a szemembe hazudik. El sem tudom mondani, hogy
mennyire fáj, hogy most, amikor életem új szakasza kezdődik és a
legnagyobb szükségem lenne a segítségére, ő csak saját magával van
elfoglalva, eszébe se jut támogatni. A mamámék eddig kifizették minden
vizsgám útiköltségét, amiért nagyon hálás vagyok, a papám megjegyezte
(anyám előtt), hogy “ahogy tudunk segítünk, biztos anyádék is kifizetik
az egyik utadat”… Persze erre életem végéig várhatnék… méghogy ő
kifizesse egy utamat??? Vicc… Eszébe se jutna… Hozzáteszem abszolút
tisztában vagyok vele, hogy egy fillérrel sem fog támogatni, ha
felköltözöm Pestre… Persze ő előadja, hogy “de értsem már meg, hogy
nincs pénzük”… Ilyenkor csak sajnáltatja magát… A nevelőapámnak
karácsonyra 20 ezerét vett ajándékot, a húgomnak ma van a szülinapja,
persze van torta, drága ajándék (amit félreértés ne essék nem irigylek
tőle, de ha visszagondolok, hogy az én szülinapomon se torta, se ajándék
nem volt…), és a nevelőapám szinte minden nap kínai kaját vesz
magának, néhány doboz sörrel, ami napi 2-3 ezer Ft-ot jelent (persze
csak magának veszi a kaját… másnak nem, de ha én veszek magamnak, le
vagyok cseszve, hogy milyen önző vagyok, meg irigy, hogy nem kínálok meg
mást…). Sikerült visszaváltani az ajándékot, amit anyukáméktól
kaptam. 7990 Ft-ért vásárolhattam. Választottam egy vasalódeszkát meg
egy robotgépet, és még kellett valami 500 Ft-ért, mert ugye pénzt nem
adnak vissza. Választottam egy sajtreszelőt, ami 700 ft volt. 200 Ft-ot
tehát rá kellett fizetni, anyám volt velem, és még azt a rohadt 200
Ft-ot is sajnálta kifizetni (pedig elvileg tőlük kaptam ajándékba
ezeket). Tehát én fizettem (nem mintha akkora összegről lenne szó, de
nagyon bántott, hogy ennyire sem volt képes). Sírni lenne kedvem ettől a
családtól… de nem teszem… erős vagyok és már csak 2 és fél hónapot
kell kibírnom. Azt megfogadtam, hogy SOHA nem segítek anyámnak! Nem
fogom őt támogatni semmivel! SOHA!!! És az is biztos, hogy nem sűrűn
fogok hazalátogatni…. legszívesebben soha nem jönnék vissza. Csak attól az egy hónaptól félek, amit Big nélkül kell itthon töltenem, mivel ő már Pesten lesz… Hogy fogom én azt kibírni???
Na, de nem szomorkodom, hiszen itt az Új Év, megannyi lehetőséggel,
új élményekkel, remélem egy jobb Élettel! Pozitívan próbálom nézni a
dolgokat, és tudom, hogy minden jobb lesz! Önálló lehetek, Biggel végre
összeköltözhetek, élhetem a magam életét! Erre vágyom már mióta!
Szép napot!
Huncutka