Kedves Olvasó!
Promóciók,
promóterek, hostessek! Mit látunk mi kívülállók? Kedves, bájos hostokat
és hostesseket, akik mindent tudva az általuk promótált termékről
ámulatba ejtenek, és meggyőző érvekkel segítséget adnak, ha esetleg nem
tudnánk dönteni két márka között. Általában formaruhában vannak, ápoltak
és ismétlem nagyon kedvesek, mindenben a segítségünkre vannak, sokszor
akkor is, ha nem kellene, de elnézzük nekik és viszonozva kedvességüket
egy “köszönöm, csak nézelődök” kifejezéssel, majd tovább állunk. Sosem
gondolkoztam mi állhat e munka mögött, de így, hogy már bennfentesként
én is a dolog részese lettem, gondoltam megosztom másokkal is az
észrevételeimet.
Ilyenkor
főként az ünnepek előtt szinte több a hostess egy áruházban, mint a
vevő… gyakorlatilag még a csapvizet is reklámozni kell… Hogy néz ki
egy host/hostess munkája? Általában a megbízás előtt egy tréningen vesz
részt, ahol megismerkedik az adott cég termékeivel, megkapja az
utasításokat, esetleg a munkája kellékeit. Ott persze nagyon kedves a
megrendelő, szinte kenyérre lehet kenni, és megtiszteltetésnek érzi az
ember, hogy egy neves márka képviselője lehet. Aztán elérkezik a nagy
nap, a host/hostess a legjobb formájába hozza magát és elindul a
kijelölt áruházba, ahol promóciózni fog. Ott aztán elvégzi az
előmunkálatokat (termékek összerendezése, matricázása…) majd várja az
arra kószáló vevőket és próbál a segítségükre lenni. És persze mindig
mosolyog, mert az alapkövetelmény ebben a “szakmában”. Végül összesít az
aznapi eladást és továbbítja a megrendelő felé, és mosolyogva távozik.
És
hogy mi rejlik a színfalak mögött? Gyakorlatilag könyörögtek az
embereknek (legalábbis az én ügynökségem), hogy vállalják el a promóciós
munkát… Persze nagyon kedvesek voltak, biztosítottak róla, hogy ezzel
csak jól járhatunk. A tréningen szembesült az ember vele, hogy bár
piacvezető márkáról van szó, mégis gyárt igen gagyi termékeket persze
borsos árakért. Rá kellett jönnünk, hogy az agyonreklámozott százeres
nagyságrendű világmegváltó termék valójában csak átverés, és csak a
pénzre megy ki az egész… Persze kaptunk institúciókat, hogy mivel
lehet a vevőre rábeszélni, de még a megrendelő is elismerte, hogy
értelme nem sok van a terméknek, persze a profiton kívül. Ezután
elérkezett az első nap. A formaruháról csak annyit, hogy kaptunk egy
pólót, amin a márkajelzés szerepel, de megjegyezném, hogy a derekam
kint volt belőle, és persze rövid ujjú, ami egyenlő azzal, hogy már az
első nap után elkezd szipogni az ember, főleg, hogy a (hörcsögös)
áruházban még télen is üvölt a légkondi… Az áruház recepcióján már
elakadt a történet, mivel 20 percig várakoztattak, ugyanis a kedves
hostess ügynökség elfelejtette tájékoztatni az áruházat a jövetelemről.
Miután nagy nehezen beengedtek az áruházba és elérkeztem a “soromhoz”,
kénytelen voltam szembesülni a ténnyel, hogy minden áru gyakorlatilag
csak oda van hányva a polcra… A dobozok sérültek, az áruk egymás
hegyén-hátán, semmiféle logika nem figyelhető meg az
elhelyezkedésükben… A részlegvezető külön felhívta a figyelmem, hogy
nem kell átrendezgetni a termékeket, jó így minden, ahogy van… Biztos
jó, gondolom, hogy sokba kerülne színvonalasan kipakolni… A munka
során megismeri az ember a “kollégáit”, akik gyakorlatilag
versenytársként funkcionálnak. Persze az ügynökség külön
figyelmeztetett, hogy tilos beszélni a konkurenciával, de úgy gondolom
ez azért túlzás lenne, és pláne bunkóság is. Így tehát nincs mást tenni,
mint ismerkedni, hiszen ha egy órában két vevő arra tolja a
bevásárlókocsiját az már nagy szó. Rá kell jönnöm, a promóter társaim
hatalmas múlttal rendelkeznek… Van aki már öt éve csinálja, de olyan
is akad, akinek ez az életcélja, hogy promóciózhasson… Sokan egyetem
mellett csinálják, mások főállásban. Jó tanácsokkal láttak el, közölték
az ún. íratlan szabályokat, miszerint az a vevő tabu, akit a másik
hostess már megszólított. A nap folyamán rájövök, hogy a munkának semmi
értelme, csak a beszélgetés, hülyéskedés megy a hostok és hostessek
között, senki sem veszi túl komolyan a dolgot. A vevők is különbözőek…
van akinek igenis szüksége van segítségre és örül, ha megszólítjuk, van
akit kifejezetten zavar és bunkón elutasít. Akadt olyan, aki obszcén
kifejezéssel illetett, és volt aki elmesélte az élettörténetét is.
Összefoglalva a vásárlók fárasztóak… hülye kérdéseik vannak, és azt
gondolják, hogy az ember gps, lexikon és áruházvezető is egyben. Persze
ezek után nem meglepő, ha azt írom, hogy nem könnyű mindig mosolyogni…
Sőt… a hostnak/hostessnek is megvan a maga baja… fáj a lába a sok
állástól, elege van az idióta vevőkből, éhes, szomjas vagy éppen a
másnapi szigorlaton jár az esze. A munka jó oldala, hogy a kutya se
nézi, hogy mikor megyünk szünetre, mennyi időt töltünk ott, és akár egy
órával előbb is elmehetnénk, mert nem érdekel senkit sem. Hiába vagyunk
hatan egy sorban gyakorlatilag halálra unjuk magunkat… nincsenek
vevők, az idő pedig iszonyú lassan megy… Az ismerkedés során rá
kellett döbbennem, hogy nem minden arany, ami fénylik. Egyik percben még
úgy érzed jól megérted magad a “kollégáddal” a másikban már kibeszél a
hátad mögött… Van, aki notórius hazudozásával üti el az időt, és
képtelenebbnél-képtelenebb dolgokat akar elhitetni az emberrel…
Többnyire szép, csinos lányokról, és jóképű srácokról van szó, épp ezért
a rivalizálás, a féltékenykedés, az ármánykodás alapvető eleme ennek a
munkának. A legjobb talán, ha nem szólunk senkihez és próbáljuk elütni
valami magányos tevékenységgel az időt, de persze ekkor mi leszünk a
kívülállók, akiken az egész prómóciós csapat együtt csámcsoghat…
Persze nem árt azért jóban lenni a többiekkel, hiszen így kávéra,
csokira vagy éppen egy finom teára is szert lehet tenni. Főleg akkor van
elege az embernek az egészből, amikor pár óra alvás után (ugyanis
muszáj több szálon mozogni, más helyen is dolgozni, hiszen csak a
promócióból nem lehet megélni) elvárják tőle, hogy egész nap csak
mosolyogjon és válaszoljon az idiótábbnál-idiótább kérdésekre. A
hostessek mosolyogva elbeszélgetnek a vevővel, majd a következő
pillanatban egy “kur*a anyád” kifejezéssel illetik őt. Ennyit a
kedvességről és a bájolgásról. A bérezésről meg már ne is beszéljünk…
700 forintos órabér, és semmit sem kapunk az eladott termékek után
(legalábbis ennél az ügynökségnél). Tehát, ha egy darab terméket sem
adok el, ugyanúgy kifizetnek, mintha egész nap szorgoskodnék. A vicc az
egészben, hogy az ügynökség most már úgy beszél velünk mint a kutyával
(sorry, de én a kutyámmal szebben beszélek), üvöltöznek, káromkodnak
velünk a telefonba… Mert ugye olyan elképzelhetetlen, hogy a
hostessnek közbejön valami, vagy esetleg máshol kell dolgoznia (ahol
egyből kifizetik).
Tehát
lehet, hogy jobb, ha a vevő messziről elkerüli a promóciós csapatot,
így legalább nem kell attól tartania, hogy az édesanyját emlegetnék…