Kedves Olvasó!
Miért van az, hogy mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb? Miért van jó és rossz út? Miért olyan nehéz ellenállni a kísértésnek?
Azt hiszem átléptem egy bizonyos határt… én… akinek komoly elvei, tartása van… én, aki megfogadtam, hogy soha… de soha nem tévedek rossz útra… én aki, retteg attól, hogy az apja vére egyszer őt is magával ragadja… és mégis… tudtam, hogy nem szabad… hallottam a piros vészcsengőt a fejemben… beleremegett a testem, de megtettem…
Hogy miről is van szó? Ismerkedés… flört… vagy egy segélykiáltás… még magam sem tudom. Vasárnap volt… dolgoztam… ott volt ő is… beszélgettünk… róla… rólam… az életről… az előzményekhez tartozik, hogy tudtam, hogy az lesz az utolsó napom ott… tudtam, hogy ő is ott lesz… tehát nem véletlenül öltöztem kicsit szexisen… tudat vagy tudatalatti, de készültem az utolsó napra… kedves volt, megdicsért… olyanokat mondott, amiket már évek óta senki… jól esett… nagyon is… de valahol ez volt a célom… aztán mikor vége lett a napomnak, és mentem hazafelé, úgy éreztem nem akarok itt megállni… írtam neki… hiba… éreztem, hogy óriási hiba… visszaírt… kedves, aranyos… azóta csak ő jár az eszemben…
Pont most… egy hullámvölgy kellős közepén jött… véletlen? vagy jel? vagy csak kísértés? nem tudom… hogy mit érzek? izgalmat, remegést, pillangókat… amelyek az égig emelnek… talán még van visszaút… talán ez nem baj… hiszen végre újra nőnek érzem magam… nem csak egy takarító-főző-szex-gépnek…
Rövid… kusza… értelmetlen bejegyzés… sajnálom, de össze vagyok zavarodva…
Huncutka
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: