Kedves Olvasó!
Úgy tűnik lassan sikerül kilábalnom az influenzából. Sajnos múlt hét péntek óta napról-napra egyre rosszabbul voltam. Vasárnap dolgoztam, így talán még egy lapáttal rá is tettem a dolgokra… de muszáj volt. Manapság nem teheti meg az ember, hogy lemondja a munkát. Még akkor sem, ha a halálán van. Hiszen ott van a félelem, hogy akkor már többé nem kell menni… így hát betegen is dolgoztam. Ami nem volt túl kellemes, főleg, hogy az egész arcom be volt dagadva, és a könnyeim úgy potyogtak, mint a záporeső, az állandó tüsszögésről, torokfájásról és hidegrázásról nem is beszélve… Hétfőn próbáltam kúrálni magam a másnapi vizsgára… Még most sem vagyok teljesen egészséges, de legalább már nem fekszem egész nap. Örülök is, hogy kezdek meggyógyulni, mert hétvégén, mindkét nap dolgozom. Nem vagyok túl boldog ettől a ténytől, ugyanis Big pedig pont most lesz szabad… sajnos már kb. két hete ez van. Amikor én dolgozom ő otthon van, és fordítva szintúgy. De nem panaszkodok annyit, mert tegnap meghívott vacsizni egy közeli étterembe, ahol nagyon jól éreztük magunkat.
Sajnos a vizsgám nem sikerült… Kereshetnék kifogásokat, okolhatnám az oktatót, a betegségem, a munkám… de nem teszem. Én tehetek róla. Már decemberben el kellett volna mennem belőle vizsgázni, ki kellett volna használni a három vizsgalehetőséget, és komolyabban fel kellett volna készülni rá. Csak magamat okolhatom… és okolom is, ugyanis ennek a vizsgának elég nagy tétje volt… fél év… ennyivel később kapom kézhez a diplomám emiatt a vizsga miatt. Hogy mit érzek most? Csalódottság, kilátástalanság, kedvtelenség… szomorúság. Nem így terveztem… nagyon nem így. Mi lesz most? Magamra sem ismerek. Hogy történhetett ez meg? Mihez kezdek most? Úgy tűnik ez az év nem az én évem… Valahogy bevonzom a negatív dolgokat… Mindenki nyugtatni próbál, hogy ez nem akkora katasztrófa… de nekem mégis az. Csalódtam magamban… és talán ez a legrosszabb. Hiszen az ember sok esetben csak önmagára számíthat. És most magamban is csalódnom kellett… De már kezdek kilábalni ebből a depresszióból. Próbálok optimista lenni… már amennyire lehetséges ebben a helyzetben.
Sajnos még mindig emésztem magam… az év elején történtek miatt. Vajon Big tényleg szeret még? Nem bizonytalanodott el? Gondol még az exére? Elég erős a kapcsolatunk? Rettegek, hogy nehogy újra kapcsolatba lépjen vele a csaj. Túl kellene lépnem ezen, de nem megy. Annyit rágódók mindenen… De azt gondolom, a negatív dolgokról csak mi tehetünk. Hiszen a vizsgám is miattam nem sikerült, és az ex is pont akkor bukkant fel, amikor én is rossz úton jártam… A sorsunkért mi vagyunk felelősek! És csak mi tehetünk a boldogságunkért is!
Próbálok mindent megtenni a kapcsolatunkért. Amolyan tökéletes nő lenni. Mindenben szeretnék a párom kedvére tenni. Ezen dolgozom mostanában. Persze nem könnyű így, hogy alig van olyan nap, amit teljes egészében együtt tölthetünk, de remélem jövő héten több időnk lesz. Valentín nap nem dolgozik, így majd kitalálok valami jó programot!
Sajnos semmi kedvem sincs holnap dolgozni menni, főleg, hogy tudom, hogy Biggel együtt lehetnénk… de muszáj…
Szép hétvégét kívánok!
Huncutka
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: