<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Élet a szivárványon innen és túl</provider_name><provider_url>https://huncutka-1.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Chloe Monroe</author_name><author_url>https://huncutka-1.cafeblog.hu/author/huncutka-1-2-2-2/</author_url><title>Minden ellenem...</title><html>&lt;P align=justify&gt;&lt;STRONG&gt;&nbsp;&lt;SPAN style=&quot;COLOR: fuchsia; FONT-SIZE: 13pt&quot;&gt;Kedves Olvasó!&lt;?xml:namespace prefix = o ns = &quot;urn:schemas-microsoft-com:office:office&quot; /&gt;&lt;o:p&gt;&lt;/o:p&gt;&lt;/SPAN&gt;&lt;/STRONG&gt;&lt;/P&gt;
&lt;P style=&quot;MARGIN: 0cm 0cm 0pt&quot; class=MsoNormal align=justify&gt;&lt;SPAN style=&quot;COLOR: fuchsia; FONT-SIZE: 13pt&quot;&gt;&lt;o:p&gt;&lt;/o:p&gt;&lt;/SPAN&gt;&lt;/P&gt;
&lt;P style=&quot;MARGIN: 0cm 0cm 0pt&quot; class=MsoNormal align=justify&gt;&lt;SPAN style=&quot;COLOR: fuchsia; FONT-SIZE: 13pt&quot;&gt;Kezdem azt hinni, hogy az egész univerzum összefogott ellenem…&lt;o:p&gt;&lt;/o:p&gt;&lt;/SPAN&gt;&lt;/P&gt;
&lt;P style=&quot;MARGIN: 0cm 0cm 0pt&quot; class=MsoNormal align=justify&gt;&lt;SPAN style=&quot;COLOR: fuchsia; FONT-SIZE: 13pt&quot;&gt;Néhány napja a papám szólt, hogy mehetnék négy napra dolgozni, egy általa szervezett helyi sakkversenyre. Ezáltal szeretne nekem segíteni. Nagyon örültem is a lehetőségnek, hogy ezáltal végre hasznosnak érezhetem magam és kicsit keresek is. Szombattól keddig tart a verseny a városi rendezvénycsarnokban. Tegnap reggel 9-re mentem, és este 7 előtt pár perccel értem haza. Igazából nem megterhelő a munka, reggel a táblákat állítgattam, aztán játszmalapokat tűztem össze, berendeztem a hatalmas termet, majd a verseny kezdetével a bíró mellett segédkeztem. Emberek között lehettem, dolgozhattam végre. 6 óra körül felhívtem Biget, hogy készülődik-e már az esti szolgálatra, de ekkor mesélte, hogy nagyon beteg lett, így nem megy dolgozni. Hányás, fejfájás, szédelgés… Fáradtan hazaérkezve lefürödtem, majd Big kért, hogy menjek át hozzá. Nem gondoltam, hogy vírusos baja lehet, én kimerültségre számítottam, mivel Big valóban túlvállalta magát az elmúlt időszakban. Így meglátogattam… Persze maradhattam volna otthon a fenekemen, s mondhattam volna Bignek, hogy nem szeretnék én is beteg lenni, és inkább otthon maradok… de átmentem. A legfőbb oka, hogy nem ültem a fenekemen, hogy tapasztalatból tudom, hogy milyen sokat jelent az embernek, ha betegen fekszik az ágyban és a párja mellette van, gondoskodik róla, támogatja. Az egyik barátnőm keseregve mesélte egyszer, hogy mandulagyulladása volt, betegen feküdt otthon, a barátja pedig ahelyett, hogy meglátogatta volna, közölte vele, hogy nem akarok beteg lenni, nem megyek át. Hiszen Big is mellettem volt, bármikor betegeskedtem is. Szóval meglátogattam, s láttam, hogy elég rossz állapotban van. Feküdt, nem bírt megmozdulni és hányt is mialatt ott voltam. Nem maradtam sokáig, hagytam pihenni szegényt. Este lefekvés előtt imádkoztam Bigért, hogy mielőbb meggyógyuljon, majd elaludtam… Éjfélkor felébredtem és pánikroham szerű remegés tőrt rám. Rázta a testem valami, s közben fájt a hasam. Ez azonban nem volt elég… hánytam is… Éjféltől 2-ig fennt voltam, szenvedtem. Aludni nem bírtam,&lt;SPAN style=&quot;mso-spacerun: yes&quot;&gt;&nbsp; &lt;/SPAN&gt;mert ha lefeküdtem újra hánynom kellett. Így ücsörögtem az ágyamon, míg nagynehezen el nem aludtam, de egy óra múlva ismét felébredtem és légzésgyakorlatokkal próbáltam csillapítani az el nem múló remegést. Alig aludtam valamit… Reggel előre láttam anyámék reakcióját, ami be is bizonyosodott: Miért kellett átmennem Bighez, ha beteg? Miért nincs eszem? Végre tudnék dolgozni, és miért rontom el? Aztán ők megállapították, hogy biztos nincs is semmi bajom, csak csinálom a fesztivált… nem szóltam, csak tűrtem. Addig mondogatták, és hibáztattak, hogy fogtam magam, lefürödtem, rendbehoztam magam és mondtam, hogy én elmegyek a versenyre, ha esik, ha szakad. A nevelőapám is ott dolgozik majd, mint bíró, és elkezdték mondani, hogy de ne nyavalyogjak majd, és ne játsszam majd el a nagyhalált ott mindenki előtt. Szintén csak csöndben vártam. Persze a hasam nem volt a legjobb… fájdogált, és tudtam, hogy nem ehetek egész nap… És a tudat, hogy ma 9-től kb. este 9-ig kellett volna ott lennem (mivel ma két forduló lesz), rémisztett, hogy mi lesz így velem… Persze anyámék azt mondták, hogy ha ma nem megyek, biztos nem mehetek a többi nap sem, és, hogy itt volt végre az alkalom, hogy dolgozzak én meg a kevés eszem miatt elszúrtam. Hibáztatom magam… hülye voltam, már tudom. De közben mégsem bánom, hogy ott voltam Biggel, tudom, hogy sokat jelentett neki. Felhívtam a papám, akivel megbeszéltem, hogy ma nem kell mennem, és holnap, holnapután mehetek. Örülök neki, hogy ő megértő volt velem… persze bűntudatom is van, hogy nem tudtam elmenni… Tehát most fekszem az ágyban és teázom… Persze nézhetem a dolog pozitív oldalát is, hogy végre tarthatok egy régóta áhított léböjt-napot… &lt;/SPAN&gt;&lt;/P&gt;
&lt;P style=&quot;MARGIN: 0cm 0cm 0pt&quot; class=MsoNormal align=justify&gt;&lt;SPAN style=&quot;COLOR: fuchsia; FONT-SIZE: 13pt&quot;&gt;&lt;IMG id=il_fi src=&quot;https://huncutka-1.cafeblog.hu/files/bet2.jpg&quot; width=350 height=325&gt;&lt;/SPAN&gt;&lt;/P&gt;
&lt;P style=&quot;MARGIN: 0cm 0cm 0pt&quot; class=MsoNormal align=justify&gt;&lt;SPAN style=&quot;COLOR: fuchsia; FONT-SIZE: 13pt&quot;&gt;&lt;EM&gt;Huncutka&lt;/EM&gt;&lt;/SPAN&gt;&lt;/P&gt;</html><type>rich</type></oembed>