<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Élet a szivárványon innen és túl</provider_name><provider_url>https://huncutka-1.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Chloe Monroe</author_name><author_url>https://huncutka-1.cafeblog.hu/author/huncutka-1-2-2-2/</author_url><title>Tűrök... de még meddig?!</title><html>&lt;span style=&quot;color: #800080&quot;&gt;&lt;strong&gt;Kedves Olvasó!&lt;/strong&gt;&lt;/span&gt;

&lt;span style=&quot;color: #800080&quot;&gt;Nem vagyok éppen a legvidámabb hangulatomban. Nem tudom ki, hogy van vele, de szerintem nagyban kihat az ember életére az ún. munkahelyi stressz. És a helyzet csak rosszabb, ha az állandó stresszhelyzetet a főnök váltja ki belőlünk. Napról-napra nehezebben viselem a főnöknőm állandó beszólogatásait, lekezelő viselkedését. Folyamatosan megaláz... legalábbis én ezt érzem. Próbálom magamat meggyőzni, hogy ki kell bírnom, kell a pénz... de egyre nehezebb. Mindig nekem kell alkalmazkodnom, mindig engem ugráltatnak és én szívok a legnagyobbat. Hol van az a pont, ahol ki kell szállni? Hol kell abbahagyni a bólogató kutya szerepét és nem tűrni tovább a kihasználást? Nem értem hová fajul a világ? Az szív, aki lelkiismeretes és normális. Aki félvállról veszi a dolgokat, és közönségesen viselkedik azt persze megbecsülik... Szörnyű, hogy az embernek tűrnie kell a megaláztatást, ha dolgozni szeretne... Tehát a kedvem nem túl jó. Kezd betelni a pohár... de még egyelőre tűrök, de meddig?&lt;/span&gt;

&lt;span style=&quot;color: #800080&quot;&gt;&lt;em&gt;&lt;a href=&quot;https://huncutka-1.cafeblog.hu/files/2012/02/fonok_beosztott.jpg&quot;&gt;&lt;span style=&quot;color: #800080&quot;&gt;&lt;img src=&quot;https://huncutka-1.cafeblog.hu/files/2012/02/fonok_beosztott-300x266.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;300&quot; height=&quot;266&quot; /&gt;&lt;/span&gt;&lt;/a&gt;&lt;/em&gt;&lt;/span&gt;

&lt;span style=&quot;color: #800080&quot;&gt;&lt;em&gt;Huncutka&lt;/em&gt;&lt;/span&gt;</html><type>rich</type></oembed>