Kedves Olvasó!
Rékáztam! A combfeszesítő 20 percet csináltam, bár nem ment végig… elvégre már kb. 2 hónapja nem tornáztam. Az biztos, hogy holnapra olyan izomlázam lesz, hogy mozdulni sem bírok majd, de valahol el kell kezdeni. De még tartozom magamnak néhány felüléssel, azt majd délután.
Big éjszakás volt, így „csajos estét” tartottam. Zenét hallgattam és hagytam, hogy a gondolataim elkalandozzanak. Sikerült is… ismét Pasi… néha már szégyellem leírni, hogy már megint Pasi. Megint túl messzire mentem az álmodozásban… de nem bánom, hisz olyankor még a hideg is kiráz (jó értelemben). És őszintén szólva rájöttem valamire: korábban azért tornáztam sokat, mert motivált, hogy jól nézzek ki, ha Valaki meglát… és mióta lezártam az ügyet, a torna is elmaradt… Úgy tűnik Pasival a sportos énemet is elűztem az életemből. Na, de visszatértem. Néhány hét és ismét nem okoz majd gondot 20 perc Rékázás. Tehát, hogy Pasi ismét előbujt az agyam egyik rejtett zugából, tulajdonképpen csak előnyömre van. Persze most már próbálom kontrollálni magam, el kell tudnom választani az álomvilágot a valóságtól. Pasi csak álomkép, Big valóság! Ezt kell mindig szem előtt tartanom. Nem egyszerű, hisz ha meglátom Pasit olyan zavarba jövök, hogy még a saját nevem is elfelejtem. Sose merek Pasi szemébe nézni… félek, hogy egyből kiülne az arcomra, hogy mit érzek. De a többi testrészét már alaposan feltérképeztem magamnak… (és itt gondoljon mindenki arra amire szeretne) De a szeme az kimaradt. Néha belegondolok, mi lenne, ha Pasi megtudná, hogy mennyire tetszik nekem… Valószínűleg semmi, azon kívül, hogy hülyének nézne. A testi vonzalom elméletemről még mindig nem mondtam le, miszerint vagyunk ugye mi emberek. Ha találkozunk, akarva-akaratlanul érzünk/gondolunk valamit a másikról. Szimpatikus, unszimpatikus, jó benyomást kelt, rossz benyomást kelt bennünk az adott illető (és itt főként a férfi-nő találkozásra gondolok). Mindig gondolunk valamit… megyünk a közértbe, szembe jön egy sármos, magas fekete pasi, és érezzük, hogy „hm… jól néz ki” vagy „közömbös” vagy éppen „nem az én esetem”. Bár ezt nem mondjuk ki se hangosan, se magunkban, de érezzük. És így van ez minden hímneművel, akivel kapcsolatba kerülünk. A szomszéddal, az orvossal, a banki ügyintézővel vagy éppen a párunk barátjával beszélünk, persze nem erre koncentrálunk, de tudjuk, érezzük! Nekem elég fura „ízlésem” van ilyen téren, ugyanis kevés az olyan férfi, akinél érzem a levegőben a szikrázást. Szóval tételezzük fel, hogy a világ összes pasija között akadnak olyanok (többen), akiknél érezzük a szikrázást, ez szimpla kémia. Közülük választunk párt magunknak, közülük kerül ki a Nagy Ő. De mi van akkor, ha már megvan a Nagy Ő, de összefutunk egy szikrázó hímmel? Attól függetlenül, hogy van párunk, boldogok vagyunk, még érezzük a szikrázást, működik a kémia! És ez ellen kár is küzdeni (mára már rájöttem), inkább tudni kell kezelni. Tudni kell iránytani a dolgokat, és ez a legfontosabb, az önkontroll! Az is lehetséges, hogy ezzel szeretném nyugtatni magam, hogy nem olyan nagy bűn, hogy még mindig gondolok Pasira… nem tudom… az már biztos, hogy az érzés nem múlik el… időről-időre enyhül, de nem szűnik meg véglegesen soha. A két ember közötti szexuális vonzalmat nem lehet befolyásolni… És egészen addig nem is lehet ebből baj, míg az elménkkel uralkodunk az „ösztöneink” felett.
Egy kis zene:
Szép napot!
Huncutka
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: