Kedves Olvasó!
Nap, mint nap felteszem magamnak a kérdést: MIÉRT????
Miért kell nekem elviselnem ezt a sok megpróbáltatást? Miért én? MIÉRT? Anyám… mikor hazajön még az életkedvemet is elveszi a hülye stílusával. Annyit sem mond, hogy bú vagy bá, hogy kitakarítottam a lakást, csak a rosszat látja. „Miért jöttél tegnap este haza? Mindenkit felkeltettél a csörömpöléseddel!”… Hozzáteszem halkabban már be se jöhettem volna, és kétlem, hogy felébredt volna rá, mivel hallottam a horkolását. A szobám különben is pont a bejárati ajtó mellett van tehát nem törtettem át az egész lakáson… de mindegy, neki ez volt a lényeg, már megint a rosszindulat. Minden nap ezt csinálja, nem megbecsül, hanem gőgösen belémköt. Már nagyon elegem van belőle… A húgommal persze úgy beszél, hogy kenyérre lehetne kenni közben. Őt ugye viszik táborba… én meg… (leírni sem bírom, mert folyik a könnyem)… A születésnapomra még régebben nagyban ígérgette, hogy csináltat tortát és kapok majd valamit 5-6ezer ft értékben. Totra nem volt, és kaptam 2ezerét valamit. Persze nem ezt kell nézni, de mibe került volna neki figyelmességből sütni egy gyümölcstortát? Főleg hogy tegnap elkezdte nekem nagyba mondani, hogy a nevelőapámnak (neki most lesz majd a születésnapja) már megrendelte a tortát és 10ezerért vesz neki ajándékot… Én meg mondtam neki, hogy én miért nem kaptam tortát? Erre ő: „tényleg azt hitted, hogy kapsz?” és gúnyos mosoly… Hát igen… A nevelőapám hozza a formáját, állandóan velem kötekedik… Azt nézni miből mennyit eszem, és lecsesz, ha egy baracknál többet eszem meg (mert szerinte nagyon önző vagyok), de az nem számít, hogy ő annyit eszik, mint máshol hárman együtt. Állandóan azzal idegesít, hogy ha Big dolgozik, hogy „hívd már fel, lehet, hogy lelőtték”, „úgyis egyszer majd hívnak, hogy leszúrták, vagy valami” és közben röhög… És ma is ezzel jött „látod le lehet lőni egy rendőrt”… ezt a hatalmas, undorító, arcátlan, gusztustalan viselkedést már nem bírom elviselni… MIÉRT????? Miért kell nekem ezt elviselnem?????????
Szép napot! (szebbet, mint az enyém)
Huncutka
A nevetéssel, röhögéssel, mégha gúnyos röhögés is, mindig valami elfogadhatatlant, fájdalmasat teszünk elfogadhatóvá, a tudatalattiból jön, mert régóta gyűlik valószínűleg a kín, állandósult a gyötrelem, és így robban ki, mert hiába tett meg mindent azért, hogy javuljon egy problémás helyzet, nem sikerült, és ő ebbe szinte beleőrült.. Csak fájdalomból, kínból nevetünk, az nem öröm, hanem gyógyító folyamat. A gúnyos vigyor az nem gyógyító, az cinizmus: a gyógyulás, elfogadás, megbékélés, szeretet elkerülni akarása, harc ellenük.., míg a röhögés értük való harc. A nevelőapád így dolgozza fel állandó aggódását, hogy nem tudja elfogadni, hogy a párodnak veszélyes szakmája van.. Mondok egy példát. Az én anyukámnak nagyon lapos a feneke, és mindig zavart, mert egyrészt röhejes, bár az ülő fogalalkozás következménye is, de azt mondja, ő mindig ilyen volt, lánykorában is, hogy ez alkati, másrészt azért köthetjük az alkoholizmushoz is, meg annak is ezoterikus szimbóluma (a lelki baj megjelenik a testen is), hogy nem szereti a pénzt, rosszul bánik vele, kifolyik a kezei közül, rosszul választ házat, cipőt stb., egyszóval borzasztóan rossz döntések a pénzvonalon. Nem rég nagyon röhögtem a fenekén. Biztos sértő, de másképp nem tudtam feldolgozni nyilván, hogy egy pancser és alkoholista, és fogához veri garast fontos dolgokban, de butaságra sokat költ, pedig mikor nevettem, nem rre gondoltam, csupán arra, milyen röhejes a feneke. Megfontolatlan, makacs életformája tönkretette az életünket, de valahogy túl kell élni. Nyilván a tudatalatti így gyógyít, hisz ez a röhögés nem tudatos, a röhögés nem lehet tudatos, persze van olyan, azt hiszem Japánból eredő gyakorlat, mikor minden konkrét ok, vicces jelenet nélkül nevetni kell, és azzal gyógyulnak, tudod, az a csoportos röhögés.., meg lehet színészkedés is, de azt is besorolhatod a gyógyulási törekvéshez.
Erre az alternatívára még nem is gondoltam, de végülis lehet, hogy igazad van, bár én még mindig nem a féltést látom a nevelőapám cinizmusa mögött, hanem a rosszindulatot, a bántást, a folytonos belémkötést. De állhat mögötte “jó” szándék is… elvégre lehetséges.
Én is hallottam amár a nevetés gyógyító erejéről, én is alkalmazom néha. De abban biztos vagyok, hogy a nevelőapám nem gyógyító célból röhögcsél rajtam (állandóan). De a történet, amit leírtál tanulságos példa rá, hogy ne mindenben csak a rosszat keressem.